Nyári Zsendülés a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteményben

2026. június 11. (16:00)

Szeretettel várunk benneteket június 11-én, csütörtökön délután és este a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteménybe, ahol a múzeumi tárlatvezetés mellett három pincészet borkóstolójával is készülünk!

Mi a Zsendülés?

Egy rendezvénysorozat, melyet három tokaji borászat hozott létre: változatos helyszíneken, változatos programokkal várják mindazokat, akik szeretik a borokat.

Ezúttal a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény csodás udvara ad majd otthont a rendezvénynek, és az eseményhez csatlakozik a Zsendülés csapata, azaz Homoky Dorka, a TR és a Zsirai Pincészet is. Délután vásárral indítunk, majd egy kóstolóval egybekötött tárlatvezetésen vehettek részt, ahol hat, a pincészetek számára is igen különleges bort ismerhettek meg. Minden bor mellé választunk egy-egy műalkotást is: hat bor és hat műtárgy talál majd egymásra. Míg a borászok boraikat párosítják a műtárgyak mellé, a muzeológus figyel, a tárgyak történeteit kapcsolja az elhangzottakhoz, ezáltal a szakemberek szubjektív nézőpontjai, a program során megszülető dialógusai új szemszögből mutatják be a kiállított alkotásokat. 

Ízek és színek, zamatok és formák, személyes történetek és művészeti sztorik találkoznak két szakma kísérleti összefonódásából.

PINCÉSZETEK:

A Zsendülés programsorozatról: https://www.facebook.com/zsendulesveraison 

•••

MENETREND:

Ingyenesen, programjegy nélkül látogatható:

  • 16:00-21:30 Vásár a kertben

Programjegy vásárlásával látogatható:

  • 18:00-19:30 Borkóstoló és tárlatvezetés, majd kóstoló és kötetlen program a kertben

A vezetett kóstoló ára (3 pincészet 6 különleges borával, valamint a múzeumi belépővel együtt): 10.000 Ft/fő
A vezetett kóstoló előtt, a programjegy birtokában, a múzeum kiállításai is szabadon megtekinthetők. Programjegy vásárlása nélkül a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény tárlatai 18 óráig látogathatók, belépőjegy vásárlása ellenében.

Programjegyet váltani online vagy a múzeum jegypénztárában lehet. 

Javasoljuk az előzetes online jegyvásárlást! A helyszínen csak akkor lesz lehetőség belépő váltására, ha még marad szabad hely a csoportban.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS: https://kult7.jegy.hu/program/nyari-zsendules-a-roth-miksa-emlekhaz-es-gyujtemenyben-192824 

•••

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Belépőjegy vásárlásával látogatóink elfogadják, hogy jegyük kizárólag az adott programra szól, a megvásárolt jegyet más eseményre beváltani nem lehet.

Borítófotó: Ripka Gergely