1078 Budapest, Nefelejcs utca 26.
rothmuzeum@kult7.hu
Szecessziós iskolapaloták • Kőrössy-séta
“Ó, adjatok a diákoknak tágas udvart, melyet lombos fák szegélyeznek, adjatok napsütötte folyosókat,(...), tegyetek minden ablakba néhány virágot, jóillatú, élénk színű, egyszerű virágokat, melyek gyönyörködtetik a szemet, bizony a szívet is…” (Gaál Mózes, a Tisztviselőtelepi Gimnázium egykori igazgatója)
Kőrössy Albert Kálmán, a “szecessziók” sokáig elfeledett mestere nem csak reprezentatív villák és bérházak építésze volt, hanem a 20. század elejének iskolaépítési programjában is jelentős szerepet vállalt.
A századfordulót követően, immár Kiss Gézával társulva európai tanulmányútja alkalmával német, francia és svájci iskolák korszerű építészetét, nevelési elveit s módszereit igyekezett elsajátítani, majd azt a századelő hazai iskolaépítészetébe integrálni. A Kőrössy és Kiss tervei alapján megvalósult egykori IV. kerületi főgimnázium - ma Kölcsey Ferenc Gimnázium, az egykori “Tündérpalotaként” emlegetett tisztviselőtelepi gimnázium – ma Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, illetve a Szvetenay Utcai Elemi Iskola épületei több szempontból is korszakalkotónak tekinthetők az akkoriban születő iskolapaloták sorában, ugyanakkor egy újabb alkotói – és stíluskorszak nyitányaként is tekinthetők Kőrössy Albert építőművészetében.
Sétánk alkalmával betekintést nyerhetünk dr. Bárczy István főpolgármester nagyszabású iskolaépítési programjának alapelveibe, illetve a program keretein belül megvalósult azon iskolapaloták építéstörténetébe, melyeket Kőrössy Albert Kálmán és Kiss Géza jegyez. A séta során megtekintett három iskolaépület az európai szecesszió stílusvariánsait maga mögött hagyva már a magyar népi építészet stílus- és formavilágát idézi. (A Kölcsey Ferenc Gimnázium, valamint az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum épületétét belül is felfedezi a csoport.)
•••
A séta találkozási helye: Kölcsey Ferenc Gimnázium, 1063 Budapest, Munkácsy Mihály utca 26.
A séta végpontja: Országos Pedagógia Könyvtár és Múzeum, 1087 Budapest Könyves Kálmán krt. 40.
A séta hossza: kb. 120 perc
Sétavezető: Dávid Brigitta művészettörténész, a múzeum gyakornoka
FIGYELEM! A SÉTA SORÁN TÖMEGKÖZLEKDÉST IS IGÉNYBE VESZÜNK!
Három jegyről vagy bérletről minden résztvevőnek magának kell gondoskodni.
Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (Tündérpalota) belépőjegyárai: https://www.opkm.hu/?lap=dok/dok&dok_id=110
•••
FONTOS INFORMÁCIÓK
Kérjük, fokozottan figyeljenek a séták találkozási helyszínére, a programok ugyanis jellemzően nem a múzeumtól indulnak!
A séták ára: 3.000 Ft/fő
Csoportok létszáma: 15 fő/alkalom
Jegyvásárlási tudnivalók:
- A sétákra kizárólag előre lehet jegyet váltani, a program indulási helyszínén, a séta előtt nem.
- A sétákat rossz időben is megtartjuk. Extrém időjárási körülmények esetén a múzeum Facebook oldalán kommunikáljuk az esetleges változásokat. (/rothmuzeum)
- Ha valaki nem ér oda időben az indulási helyszínre, kérjük, a séta indulási időpontja előtt keresse a sétavezetőt, a programnál megadott mobiltelefonszámon.
- A sétajegy vásárlásával látogatóink elfogadják, hogy jegyük kizárólag az adott sétára szól, a megvásárolt jegyet más programra beváltani nem lehet.
- Sétáinkon képfelvétel készülhet, amelyen a rendezvény látogatói rögzítésre kerülhetnek. A résztvevők részvételükkel hozzájárulásukat adják képmásuk rögzítéséhez és a fotók a múzeum saját felületein való közzétételéhez. A képek kizárólag a múzeum programjainak kommunikációja során kerülnek felhasználásra.
•••
A Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény épülete december 23. és március 1. között zárva tart.
2023. december 22-ig, valamint 2024. március 1-től a megszokott nyitvatartási rend szerint várjuk látogatóinkat.