NYITÓHÉTVÉGE

Kérjük, a jegyvásárlásnál vegyétek figyelembe, hogy TELTHÁZAS programjainkra már nem fogadunk regisztrációt! Amennyiben napijegyet váltotok, a nap bármely más programján részt vehettek.  

2024. március 1-jén újra megnyílnak a múzeum kapui: pénteken tárlatvezetéssel, szombaton és vasárnap pedig egész napos programkínálattal várunk benneteket!

Ebben az évben Róth Miksa emlékévet szervezünk, idén 80 éve ugyanis annak, hogy elhunyt hazánk egyik legjelentősebb iparművésze. Tematikus tárlatvezetésekkel, épülettörténeti sétával, élő múzeum programmal nyitjuk meg a múzeumot, amely eseménysorozat egyben az emlékév első állomása is. Nyitóhétvégénken felavatjuk a múzeum új idővonalát, bemutatjuk újonnan kiállított tárgyainkat és számtalan izgalmas eseménnyel is készülünk! Tartsatok velünk!

Szombaton és vasárnap a múzeum kizárólag napijegy vásárlásával látogatható, amely korlátlan számú programon való részvételre jogosít. 
A napijegy ára: 3.000 Ft

SZOMBAT (MÁRCIUS 2.)

Belépés szombati napijeggyel, amellyel valamennyi programon lehetséges a részvétel. A programokon való részvétel előzetes online, vagy helyszíni regisztrációhoz kötött.

TELTHÁZ! 11:00 Épülettörténeti séta 
14:00 Design anno 1900s: tematikus tárlatvezetés
15:00 A Róth Miksa-idővonal: interaktív vezetés
16:00 Világkiállítások: tematikus tárlatvezetés
17:00 Nők Róth Miksa korában: tematikus tárlatvezetés

BŐVEBB INFORMÁCIÓ A SZOMBATI PROGRAMOKRÓL

SZOMBATI NAPIJEGY VÁSÁRLÁSA

VASÁRNAP (MÁRCIUS 3.)

Belépés vasárnapi napijeggyel, amellyel valamennyi programon lehetséges a részvétel. A programokon való részvétel előzetes online, vagy helyszíni regisztrációhoz kötött.

TELTHÁZ! 11:00 Beköltöztek Róthék! // élő történelem program 
TELTHÁZ! 14:00 A Róth Miksa-idővonal: interaktív vezetés
TELTHÁZ! 15:00 Beköltöztek Róthék! // élő történelem program 
16:00 Tematikus tárlatvezetés: építészet
TELTHÁZ! 17:00 Művészet és mindennapok Róth Miksánál: általános tárlatvezetés

BŐVEBB INFORMÁCIÓ A VASÁRNAPI PROGRAMOKRÓL

VASÁRNAPI NAPIJEGY VÁSÁRLÁSA

---

Javasoljuk az előzetes, online jegyvásárlást és regisztrációt, hogy biztosan beférjetek a választott programokra!

Kérjük, mielőtt telefonon vagy e-mailen érdeklődtök, olvassátok végig a lenti kérdéseket és válaszokat! Igyekeztünk minél több hasznos információt összegyűjteni a nyitóhétvégével kapcsolatban. Amennyiben maradt még kérdésetek, a rothmuzeum@eromuvhaz.hu címen vagy a 06 1 341 6789 számon vagyunk elérhetők.

---

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

1. Mi a teendőm, ha szeretnék részt venni a hétvége bármely programján?

Először is vásárold meg szombati vagy vasárnapi napijegyedet online, vagy a program napján a helyszínen. Előzetes online jegyvásárlás esetén a jegyoldalon megadott e-mail címre küldjük a regisztrációs ívet, ahol már előre jelezheted, mely programon szeretnél részt venni. (Érdemes a spam mappát is figyelni!)
Helyszíni jegyvásárlás esetén személyesen tudsz regisztrálni a programokra a múzeum kollégájánál. 

2. Mikor lehet jegyet vásárolni a helyszínen?

A múzeum március 1-jén 10 órakor nyit, ekkor kezdődik a helyszíni jegyértékesítés.
Szombati napijegy vásárlása: március 1. (péntek) 10:00-18:00, március 2. (szombat) 10:00-17:00
Vasárnapi napijegy vásárlása: március 1. (péntek) és március 2. (szombat) 10:00-18:00, március 3. (vasárnap) 10:00-18:00

3. Csak a múzeum kiállításait szeretném megnézni, programokon nem szeretnék részt venni. Lehetőségem van a szokásos belépőjegyek megvásárlására?

Március 1-jén, pénteken a múzeum a szokásos rendszer szerint látogatható, belépőjegy vásárlása ellenében. A március 1-jén 17 órakor induló általános tárlatvezetés díja 1.500 Ft.
Március 2-án és 3-án a házban folyamatosan programokat szervezünk, így ezen a két napon napijeggyel látogathatóak kiállításaink is. Javasoljuk, hogy ha ezeken a napokon érkeznél, válassz kínálatunkból, és a belépőjegyért cserébe vegyél részt eseményeinken is.

4. Amennyiben napijegyem van szombatra vagy vasárnapra, de nem egymást követő programokon szeretnék részt venni, vissza tudok majd jönni a jegyemmel?

Igen. Amennyiben érvényes napijegyed van az adott napra, egész nap szabadon járhatsz a múzeumban, vagy el is hagyhatod annak területét. A helyszínen kapott papír alapú jegy és a vásárlást igazoló számla birtokában bármikor vissza tudsz jönni.

5. Maximum hány progamra regisztrálhatok?

Amennyiben van még szabad hely a választott eseményeken, regisztrációt követően bármennyi programon részt tudsz venni az adott napra szóló belépőjegy birtokában.

6. Mennyiben fedik egymást tartalmilag a programok?

Igyekeztünk úgy összeállítani a napi programokat, hogy ne ismételjük önmagunkat. Egész hétvégén Róth Miksa körül forognak a gondolataink, így természetesen lesz egy-egy történet, amelyet több eseményen is elmesélünk majd, de alapvetően nem fedik egymást a programok. 

7. Mit tegyek, ha nem szeretném megvárásolni a 3000 forintos napijegyet, de szeretnék március első napjaiban ellátogatni a múzeumba?

Javasoljuk, hogy ez esetben érkezz pénteken! A múzeum 10 és 18 óra között nyitva tart, a belépés a szokásos jegyek megvásárlásával, a kedvezmények érvényesítésével lehetséges. Pénteken 17 órakor általános tárlatvezetésen is részt vehetsz, amelynek kedvezményes ára 1500 Ft. Amennyiben erre jegyet váltasz, úgy a belépővel a múzeumot is megnézheted.
Március 5-étől pedig visszaáll a szokásos rend, nyitvatartási időben, az ismert jegyárakkal és kedvezményekkel látogatható a múzeum.

8. Mikor lesz nyitva a múzeum a március első napjaiban?

A múzeum március 1-3. között, péntektől vasárnapig minden nap 10 és 18 óra között látogatható, szombaton és vasárnap napijegy vásárlása ellenében. Március 5-étől az általános nyitvatartási és belépési rend szerint várjuk látogatóinkat.

9. Milyen fizetési lehetőségek érhetőek el a helyszínen?

Készpénzzel és bankkártyával is tudsz fizetni jegypénztárunkban.

10. Díjtalanul látogathatja a múzeumot az EGT-állampolgár minden hónap első vasárnapján, amennyiben a 26. életévét még nem töltötte be, vagy ha 18 év alatti személyt kísér, és annak a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója (legfeljebb 2 fő). Ezt a kedvezményt tudom érvényesíteni március első vasárnapján (március 3.)?

Nem. A múzeum március 2-3-án egységáras napijegy (3.000 Ft/fő) vásárlásával látogatható.
A megszokott első vasárnapi kedvezmények ebben a hónapban az első helyett a második vasárnapon (március 10.) vehetők igénybe.